December-A Fény és Árnyék játéka

images (14)Ha ilyenkor azt mondjuk, hogy a sötétség nő és tán már néha  ” sötétség délben” érzetünk van a sok-sok fájdalmas, szívet megpróbáló, elmét szaggató események sorában, mikor értékeink tetemre hívását éljük, akkor azt is érdemes látnunk, hogy már ebben a növekvő sötétben is ébredezik és majd a téli napfordulón útjára indul a Fény és megszületik általa a szeretet.
Párizs novemberben a tragédiának, decemberben a reménynek adott helyet. Magyarország hasonlóképpen szküllák és kharübdiszek között hánykódik és van ki az egyik, míg mások a másik oldalra sodródnak, de egyre többen képesek  magukat a biztosan megtartó “árbochoz” kötve középütt maradni és a születő Fény-Szeretet elmélyült jelenLétében tenni a dolgukat.

Ez a hónap az ő hónapjuk.
Ehhez szeretnék én is apró felajánlásokkal hozzájárulni.

DECEMBER 17-n, este 5h-kor a Budapest Klub-Falufejlesztők társasága  Ötpacsirta u. 5-ben tervezett esti előadásra, ahol egyik Patrónusunk, László Ervin tart előadást. http://www.falufejlesztesitarsasag.hu/laszlo-ervin-professzor-a-csutortoki-iskolaban.html  – Érdemes elmenni és a gondolatinak átadni magunkat.
December 20 . 10h-13h és 15h-18h
Advent utolsó vasárnapja Fényváró-Fényköszöntő Mindfulness-Éber JelenLét nap 
Helye: Remeteszőlős, ÖkoTér-Mennyei Béka. (Budapest II.ker. Adyliget határától 3 km)
Mindfulness gyakorlás, családállítás és lelki lecsendesedés…

December 29. Mindfulnessmagyar

Egyúttal 2016 számomra a Fordulat éve  és ennek alkalmából hosszabb – egy éves alapozó, fejlesztő képzéseket fogok indítani:

images (8)JelenLét alapú Facilitálás kiképző ( Teremtő Tér Dialógusok művészete),
JelenLét alapú coach továbbképzés  

1013756_530786686986718_144930408_n

 

ÉS, ami szívemhez legközelebb áll:


JelenLét alapú önfejlesztő és társ-segítő SzER-terek 
JelenLét alapó TéRháló beindítása barátokkal, társakkal, ahol a káosz, a viharzó tenger és a Szküllák és Kharübdiszek közötti hánykódásban, ami mostani elhaló korunk jellemzője, mindannyian élünk, mozgunk és létezésünk bírjuk. Mielőtt áthajóznánk a ” Boldogok szigetére”, az új élet tereibe, fontos ilyen önkéntes és társas támogatásban kiemelkedő Szer-körök létrehozása…ahol épp az Új Életet megalapozó innovátorok, fáklyavivők, fényhordozók és társadalmi megújulást éltető kreatív közösségek egymásra találnak és gyakran fárasztó, kimerítő törekvéseikhez bátorítást, támaszt és éltető tudást kapnak.
Ehhez alapmódszertant adunk, ami biztonságot teremt az önirányított és önszerveződő közösségek, körök, támasz csoportok belső munkáját biztosítandó. 
Alapozó képzések : 2016. februárjától 10 hónapon át.

DunakanyarAz iránytű: öko-spirituális “megtérés”, ami az árboc, a fix orientáció fenntartásához szükséges.

 

  • teremtő ön- és társas figyelem a
    1. mindfulness és kontempláció
    2. co-counselling és
    3. bohmi és térteremtő és gyógyító dialógus által,
    4. a vezetés belső útján- irányított “sámán” utazás pszichológiai  keretekben
  • családállítás és test-tudat kezelés
  • öko-spirituális “megtérés” az árboc, a fix orientáció fenntartásához.

Szándékom szerint ebben a nyitott forrású, de tiszta és belső iránytűvel megerősített szándék mellett elkötelezett egyének és társ-szervezetek csatlakozását és támogatását örömmel fogadjuk. Az alapszervezetünk: Ariadne Gaia Alapítvány és a Tűzmadár alapítvány (támogató még a SoL Hungary-Tanuló szervezetek a fenntarthatóságért szakmai csoportja)…

0748_p1500_maxiA Kárpát medencei és Duna menti közösségek tér-hálóját  ( teremtő élő rendszereiben) kialakítva, élesztgetve a  lefojtott és bemerevedett keretekbe fogott spiritualitásunk, érzelmi és értelmi kapcsolódásunk magasra törekvő, közösségi és szabadságra nyitott, és el és befogadó lelkületű akaratát és letisztult szándékát, hogy egymásnak társ-ainként egy Új TársaD-alomban élhessünk békében, biztonságban és érlelő befogadó szeretetben.

 

 

Békés, Boldog és szerető fénnyel átszőtt 12 napot a karácsony érlelő tereiben.  images (17)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s