A nagy felébredés-átalakulás
Lehet, hogy most végre itt van?
Kinyílt a változás lehetősége szélesebbre, mint korábban?
Lehet-e és kell-e ennél hangosabb ébresztő óra?
No! Erre kell felkészüljünk belső, lelkierővel, tudással és kreatív, rezíliens alkalmazkodással és külső életünk átrendezésével.
Már régóta tudjuk, sőt ősidők óta ismerjük a korszakok váltakozását, a folyamatos átalakulást és hogy e szakaszokat a káosz átmeneti köztes tere kíséri, akár a földtudomány, akár az Ős Hagyomány és az Ősi Bölcsesség forrásaiból, akár napjaink tudományos felismeréseiből olvasunk és értelmezzük a világunkat. Mégis mintha az emberiség úgy élt volna az elmúlt évtizedekben, mintha a napjainkig élt valóság lenne az egyetlen életforma. Ez különösen jellemző az európai típusú, az elmúlt 5 ezer évben kibontakozó és elterebélyesedő ipari-gazdasági civilizációra.
Azonban a figyelmeztetések, már a híres Néma tavasz című 1968-ban megjelent könyv óta kezdenek a tudományos körökbe is beszivárogni, majd a Növekedés határai 1972-ben, aztán a Fenntarthatósági és Klímacsúcsok… De a változás a politikai és gazdasági vezetők részéről csak nem következett be. Sőt, mintha a mohóság, a korrupció, a felhalmozás, a félelemkeltés és az önös és erőszakos akarat lett volna úrrá egy időre a vezetői körökben…
Mindeközben azonban erősödött egy összefogásra, planetáris tudatosságra, ökológiai és társadalmi érzékenységre kinyíló civil társadalom a világ minden pontján. Ez a hang fog most felerősödni és megújult erővel és fénnyel teli szeretettel öko-szociális tettekben nyilvánul meg. Ez a spirituális újjáéledés hangja.
És most már meghallják mindannyian, hisz ismét és most már személyes bőrünkön és nem csupán az intellektusunk horizontján érezzük a változás szükségességét.
2020-ban úgy tűnik, hogy a korábbi évtizedek számos és rendkívüli jelzése végre ebben a személyes, és nemzeti és planetáris váltásban jelez mindannyiunknak. Rajtunk múlik, hogy a mostani átalakuló térbe belépünk-e és tudatos, felkészült lelki és szellemi erőinkkel egy új irányt veszünk, vagy épp összehúzódunk, bezárkózunk és elkülönülünk és a félelem terében átadjuk az irányítást tőlünk független erőknek.
HA ÉS AMIKOR EBBEN A POZITÍV, ÚJ ERŐTÉRBE AKARSZ ÁTLÉPNI ÉS EHHEZ TÁMOGATÁSRA VAN SZÜKSÉGED, JELEZD ÉS SEGÍTEK.
Hisz Charon, a lélekvezető dolga épp ez. Átvinni, átsegíteni a túloldalra, egy más minőség megélésének lehetőségében révészeddé válni.